Az idei év keményzenei termésére aligha lehetett panasz. Friss bandák indultak világhódító útjukra, régi motorosok újultak meg, az ismerős kedvencek pedig szállították menetrend szerinti anyagaikat. A kínálat elképesztően gazdag, minden hétre jutott legalább pár érdekes megjelenés, ami éves szinten több száz korongot jelent. Ebből a sűrű felhozatalból próbáltam meg kiemelni néhány albumot, mely külön figyelmet érdemel, és véleményem szerint 2025 legjobbjainak sorát gyarapítja. Jöjjön hát az idei év top 10 rock- és metállemeze!
10. Alien Weaponry: Te Rā
A piszkosul fiatal új-zélandi groove metal-brigád, az Alien Weaponry az elmúlt években világhírnévre tett szert, és nem véletlenül.
Maori és angol nyelven énekelt dühös dalaik igazi harci himnuszok,
magabiztos riffekkel és breakdownokkal, egy kis törzsi hangulattal meghintve. Tagadhatatlan, hogy a maori nyelv sokkal jobban működik ezen az albumon, mint az angol. Egyfajta ősi, egzotikus réteget ad a daloknak, amik ettől még vadabbak lesznek. A Te Rān pedig sorjáznak ezek a groove-támadások: a Crown, a Mau Moko vagy a Tama-Nui-Te-Rā bivalyerős dalok, a minőség pedig az egész albumon konzisztens. Egyszer élőben is szívesen megnézném őket.
9. Twenty One Pilots: Breach
Lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, hogy nem követtem a Twenty One Pilotsot az elmúlt években, de annyira telített már a zenei piac, hogy bizony nehéz mindenre sort keríteni. Utoljára a Scaled and Icy című nagylemezükről hallgattam dalokat, az pedig már bizony négy éve jelent meg.
A Breach viszont gyakorlatilag egyből visszarántott a csapat hiphopos, alter-rockos világába.
Nem ismerem az albumaik köré épített történeteket és fan-legendáriumot, de a Breach popos dalai akkor is működnek, ha az ember először hallja őket életében, minden háttértudás nélkül. City Walls, Robot Voices, Tally – csupán néhány dal a korongon sorakozó hangulatos pop-rock szerzemények közül. Aki szerette a Blurryface-t vagy a Trench-et, bátran tegyen egy próbát ezzel a lemezzel is – megéri.
8. Landmvrks: The Darkest Place I’ve Ever Been
A Landmvrks egy fiatal francia metalcore együttes (bocs mindenkitől, aki már régen ismeri őket, számomra még újak), akik nu metalos ízekkel szövik át súlyos zenéjüket. Nem riadnak vissza a rapbetétektől (leginkább francia nyelven) vagy a Chester Bennington-féle vokáloktól és ordításoktól.
Hűen ápolják elődeik örökségét, de a saját stílusukról sem feledkeznek meg.
A marseille-i csapat friss kiadványa már a negyedik a sorban, ennek megfelelően pedig érett, kidolgozott dalokat írtak a srácok. Sok tiszta dallam, epikus hangulatok, kreatív megoldások jellemzik a gyönyörű borítóba csomagolt albumot. A The Darkest Place I’ve Ever Been egyértelműen az egyik csillaga a műfaj idei termésének.
7. Killswitch Engage: This Consequence
A metalcore nagyöregjei fáradhatatlanul szállítják a lemezeket, és nem úgy néz ki, hogy kezdenének elfáradni. Ez évi megjelenésük, a This Consequence pedig talán az utóbbi évek terméséből is kitűnik. Lehet persze mondani, hogy biztonsági játékot űznek Killswitch Engage-ék, de ez ennyi év elteltével aligha róható fel nekik.
A dalok pedig továbbra is működnek,
a Forever Aligned, az Abandon Us vagy az I Believe refrénjeit nem lehet nem Jesse-vel énekelni, Adam Dutkiewicz riffjei pedig továbbra is fülbemászóak. Nem váltja meg a világot ez a korong, nem is mutat újat, de otthonos, komfortos és szokás szerint megbízható metalcore, amire mindig lehet számítani.
6. Tetrarch: The Ugly Side of Me
Az amerikai Tetrarch sokévi munka után jutott el harmadik nagylemezéig, amin végre teljes erőből mutatják meg, kik is ők valójában. Ez a fiatal együttes mai köntösbe bújtatja az ezredfordulós nu metalt, leginkább a Korn és a Linkin Park stílusjegyeire építve, ugyanakkor tovább is gondolva azt.
A ragadós, dühvel átitatott dallamok, döngölős riffek és torzított gitárszólók világa ez.
Aki valaha szerette a fenti együtteseket, garantáltan szeretni fogja a The Ugly Side of Me-t. Az LP mindössze 32 perces, de minden megvan benne, ami egy szórakoztató és karakteres rocklemezhez kell. Remélem, még sok hasonlóan frappáns és erős anyagot kapunk a jövőben a Tetrarch-tól.
5. Sleep Theory: Afterglow
Cullen Moore és újdonsült zenekara az elmúlt pár évben robbant be a köztudatba, és idén tavasszal jelentette meg első nagylemezét.
Az Afterglow slágeres, néhol akár R&B-ízű nu metal-rockja hamar beül a fülbe kitörölhetetlen dallamaival,
ügyesen szőtt elektronikájával és óvatosan, de határozottan adagolt riffjeivel. Néhol a Linkin Park szellemét is megidézik a srácok, de csak ízléssel, saját stílusukra formálva. Biztos vagyok benne, hogy a Sleep Theory-ről még sokat fogunk hallani a jövőben, erre a debütre ugyanis bármelyik kezdő rockzenekar büszke lenne.
4. Architects: The Sky, The Earth & All Between
Az akár veteránnak is nevezhető brit metalcore brigád, az Architects már tizenegyedik nagylemezét jelentette meg tavaly februárban. Producernek ezúttal a Bring Me The Horizon soraiból is ismert Jordan Fish-t kérték fel, akinek hatása egyértelmű több számban is. Elég meghallgatni a kislemezként is megjelent Curse-t vagy a Blackhole-t, a BMTH-féle ízek mindenhol tetten érhetők (a Whiplash akár a legutóbbi Horizon lemezről is érkezhetett volna).
Modern, slágeres metálnótákról van itt szó, enyhe világvége hangulattal, egy kis elektronikával fűszerezve.
Őszintén bevallom, nem követem őket a kezdetek óta, de a 2021-es nagylemezük, a For Those That Wish to Exist is már nagyon bejött, az új korongot pedig telitalálatnak tartom. Pörgős metalcore bombák, stadionokra tervezett dallamokkal és gyilkos breakdownokkal. A műfaj szerelmeseinek kötelező darab.
3. Machine Head: Unatoned
Rob Flynn az utóbbi években rendszeresen került kétkedők és rosszindulatú kritikusok célkeresztjébe, leginkább hullámzó színvonalú lemezei és vitatható kommentárjai miatt.
Flynn és együttese új lemezén viszont nyoma sincs határozatlanságnak:
harapós riffek, masszív refrének, headbang-hadak sorakoznak az Unatoned 41 percében (ezzel a játékidővel egyébként ez a zenekar legrövidebb korongja). Bonescraper, Unbound, Atomic Revelations, Outsider – megannyi groove metálbomba, ami méltó társa a csapat bármely nagy slágerének. A tiszta énektémák végre igazán kidolgozottak, nincsenek értelmetlenül elnyújtott számok, az egész anyag úgy kerek, ahogy van; a srácok úgy tudtak slágeresedni, hogy közben a Machine Head identitását továbbra is őrzik. Éljenek a Gépfejek!
2. Ghost: Skeletá
Tobias Forge és szellemzenekara már meghódította a világot, de úgy tűnik, sikerszériájuknak még közel sincs vége. Áprilisban megjelent új nagylemezükön, a Skeletán
Forge ismét a ‘80-as évek rockzenéjéből merít
és ízlésesen szövi át a retró alapokat a Ghostra jellemző sátáni hangulatokkal. Satanized, Lachryma, Umbra, Peacefield – csupa nagyszerűen felépített, igényes rockdal, hatalmas refrénekkel és tűpontos hangszeres megoldásokkal. A svédek nem tudnak hibázni, a Skeletá vitathatatlanul a 2025-ös év egyik csúcslemeze a műfajban.
1. Three Days Grace: Alienation
Múlt év végén jött a hír, hogy Adam Gontier, a csapat korábbi énekese ismét csatlakozott régi bandájához, így Matt Walst mellett második énekesként újra erősíti a kanadai rockbrigádot. Az újjáalakulást követően nem sokkal azt is bejelentették, hogy lesz új lemez is: az Alienation augusztus végén jelent meg, és a csapat fénykorát hozta vissza: az olyan arénaslágerek, mint a Mayday, a Kill Me Fast vagy a Never Ordinary egyből ható, hamisítatlan Three Days Grace-esszenciák, de az egész lemez vérbő, ragadós, egységes színvonalú dalokkal van telepakolva. Üresjáratnak nyoma sincs, a két énekeses felállás pedig remekül működik. A „nagy visszatérés” tehát számomra egyértelműen az év rocklemeze.
Íme még pár kellemes hallgatnivaló, ami ezúttal lemaradt a listáról, de közel járt a toplistás helyezéshez.
Lzzy Hale és csapatának új lemeze, az Everest bivalyerős trackekkel lett telepakolva, melyek a megszokotthoz képest kicsit kimunkáltabb zenei megoldásokkal és persze remek dallamokkal vannak felvértezve. Fanoknak kötelező darab, régi ízekkel és új, technikás zenei tartalommal. Na, ki emlékszik még a 2000-es évek finn rockereire, a The Rasmusra? Bár északi barátaink megaslágere, az In the Shadows csaknem 23 éve jelent meg, a srácok idei lemezükkel bizonyították, hogy ennyi év után is van még bennük spiritusz. A Weirdo könnyed, fülbemászó rockslágerek gyűjteménye, mely hiba nélkül szórakoztat. A floridai pop-punk Magnolia Park gondolt egyet, és 180 fokos fordulattal metalcore-ra váltott idei nagylemezével. A VAMP extrém ragadós, elektronikával megspékelt, tömör, modern metálja igazi energiabomba, üresjáratok nélkül. Az amerikai I Prevail metálbrigád idén átesett egy énekescserén, ám nem úgy tűnik, mintha a változás megrázta volna őket. Új, Violent Nature című korongjuk pengeéles dalokat tartalmaz, sallangok nélkül. Hatalmas refrének, gyilkos darálások, mindez 32 percben. Velős, feszes lemez, mely a csapat talán eddigi legjobbja.
A borítóképet Somogyi Gyula készítette.
